A magány egy másik komoly oka: a kudarcaink iránti helytelen viszonyulás, a kudarcok miatti elcsüggedés. Ez egy nagyon elterjedt jelenség. Ebben részben vétkes a tömegkultúra, a tömegirodalom, a filmek, a reklám által napjainkban terjesztett „sikeres ember” kultusza is. A „sikeres embernek” mindig minden sikerül, nem ismeri a kudarcot. Megszokjuk, hogy e hamis példához igazodjunk, és elfelejtkezünk a legfontosabb keresztény erényekről: az alázatról, a türelemről és az Istenbe vetett reménységről.
Azonban az az önmagunk iránti elvárás, hogy mindenben feddhetetlenek legyünk – bűnös út, csüggedéshez, zárkózottsághoz, és végül a belső magányhoz vezet.
Egyszerű példa. Munkahelyünkön a vezető egy felelősségteljes feladatott bízott ránk és nagyon remélte, hogy sikerül jól megoldanunk. Mi is ebben reménykedtünk, de valamiért ez nem sikerült. Most kétféleképpen viselkedhetünk. Zaklatottak leszünk és sopánkodunk: „Hogy történhetett ez? Mindenkinek rosszat okoztam és nagyon megszégyenültem. A főnök most már nem fog megbízni bennem és a kollégáim is ki fognak nevetni”. Látni véljük, ahogy mindenki sértően lesajnál minket, a főnök pedig, amikor elmegy mellettünk, ingerülten és mogorván néz ránk.
De viselkedhetünk másképpen is. Először is imánkban kérjük Isten segítségét. Ha lelkünk zaklatott és gondolataink ide-oda cikáznak, a legjobb, ha a Jézus-imát mondjuk. Ha egy kicsit megnyugodtunk, üljünk le és gondolkodjunk. Ha van rá lehetőség, hogy kijavítsuk a helyzetet, akkor igyekezzünk ezt megtenni.
Valaki ellenvethetné: egy dolog, ha egyszer elkövetek valami hibát, és más dolog, ha bűnbe esek (vagy ha rendszeresen követek el bűnt), ez esetben hogyan is kerülhetném el a csüggedést? A szent atyák ebben az esetben is a józanságot tanítják, ahogy minden más élethelyzetben is: „ha elestél, kelj fel”. Ismerd be Isten és önmagad előtt saját gyengeségedet és folytasd a küzdelmet. Természetesen mindezt imádsággal tedd, mert valóban felkelni csak Isten segítségével vagyunk képesek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
