A megbocsátás első lépés a gyógyulás, az egészség felé!

„De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.” (Mt 6,12)

A megbocsátás azt jelenti, hogy valaki bűnt, sérelmet nem ró föl többé. Aki megbocsát, az a rosszat jóval viszonozza. Aki viszont megbocsátás helyett a megtorlás mellett dönt, önmagát is pusztítja: előbb lelkében, majd testében is megbetegszik.A megbocsátásnak nem feltétele a bocsánatkérés. Isten iránti szeretetből kell megbocsátanunk. Aki vétkezett más ellen, vétkezett Isten ellen is. Ha megbocsátanánk, boldogabb, békésebb, emberibb lenne a világ!

A megbocsátáshoz sokkal több erőre van szükség, mint a haraghoz és a gyűlölethez!

Minden évben február 1-6-ig tart a Nemzetközi Megbocsátás Hete.

Mától fogva a legfontosabb tennivalóm az, hogy megbocsátok, mert a harag negatív dolog, a harag mérgező, a harag elemészti a személyiségemet. Ezentúl nem várok arra, hogy bocsánatot kérjenek, hanem én fogom megtenni az első lépést: mosolyogni fogok és megbocsátok. Te se várj, hanem te is tedd meg az első lépést, mosolyogj és bocsáss meg! Majd meglátod, ahogy felragyog az emberek arcán a boldogság! Meglátod, hogy te leszel a sors ura, az élet formálója, a csodadoktor! A megbocsátás a legszebb, legerősebb szeretet-megnyilvánulás, amely kimondhatatlan békességet és boldogságot ad cserébe. (Robert Müller)

Haragtartó vagy, hónapokig, évekig cipelsz magaddal régmúlt dolgokat. Élvezed a bosszút forraló gondolatokat. Szívedben ott a káröröm, ha másnak valami nem sikerül. Éld jobban bele magadat mások helyzetébe! Tudod talán, hogy hányszor bánta meg tettét az a másik? Hányszor kívánta az egészet meg nem történtté tenni? Mindenki akarja a jobb világot megteremteni, de senki sem akarja elsősorban önmagát megváltoztatni. A jobbítást mindenki a másiknál akarja elkezdeni.

Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami  panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj,  előbb békülj ki testvéreddel.

A szeretet hiánya és a harag megmérgezi az emberekhez való viszonyukat. A megbocsátás  hiánya pedig megakadályozza, hogy Isten elé álljunk, aki azt várja  tőlünk, hogy mi is legyünk irgalmasok másokhoz, ahogyan ő is irgalmat  gyakorol velünk.

A keresztény élet lényeges része a bocsánatkérés és az őszinte megbocsátás. Rendkívül fontos megbocsátani egymásnak, hiszen különben nincs más út, mint a gyűlölet. Ez pedig szörnyű következménnyel jár. Amikor gyűlöljük ellenségeinket, óriási hatalmat adunk nekik életünk felett, hatalmat álmunk, étvágyunk, egészségünk és lelki nyugalmunk felett. A gyűlölet egész életünket megmérgezi. Ha nem bocsátasz meg, hozzákötöd magad a bűnhöz, a gyűlölethez, az ördöghöz. Ha bosszút akarsz állni ellenségeden, bocsáss meg neki. Ezzel Isten kezébe helyezed őt. Az ellenséget csak akkor győzhetjük le, ha megszeretjük, ha könyörületet érzünk iránta. Szörnyű dolog gonosz embernek lenni. Ezért kell, hogy megessen rajta a szívünk, ezért kell szeretnünk. Jézus azt kívánja tőlünk, hogy mindenkinek megbocsássunk, akik fájdalmat okoztak nekünk, és imádkozzunk értük- beleértve a már megholtakat is. A megbocsátás csökkenti a vérnyomást, a pulzusszámot és a szívbetegségek kockázatát. Csökkenhetnek fájdalmaink, enyhülhetnek idült betegségeink. A szerető Istennel csak az tarthat élő kapcsolatot, aki megbocsát és szeretetben él. A békességteremtést először mindig saját magunkon kell kezdeni. „Amennyiben rajtatok múlik, lehetőleg éljetek minden emberrel békességben. Bosszút ne álljatok, szeretteim, hanem hagyjátok az ítélet haragjára, mert írva van: Enyém a bosszú, én majd megfizetek, mondja az Úr.” (Róm 12, 18-19)

„Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal, áldjátok átkozóitokat, és imádkozzatok rágalmazóitokért.” (Lk. 6,27-28)

Ha lelkünk megbetegszik –vagyis ha haragosak, féltékenyek, lusták, önteltek, hiúk vagyunk, ha megvetjük vagy gyűlöljük embertársunkat-

akkor gyógykezelésre szorulunk.

Ha félsz az emberektől, ha fenyeget valaki, csendesen, de kitartóan ismételd: „Istenem, áldd meg azt az embert! Az Úr békéje legyen vele!” Ha áldást mondasz, az ellenséged barátoddá válik.

A megbocsátás azt a bizalmat fejezi ki, hogy a jóság végül mindig közelebb áll az emberi szívhez, mint a gonosz. Az igazi keresztény embernek el kell felejtenie, hogyan, mikor bántották meg, mikor, milyen rosszat tettek vele. A meg nem bocsátás halálos méreg, amely megtámadja a lelket s az érzelmeinket, a fizikai kondíciónkat. Ez a lelki betegség a pletyka és a bizalmas beszélgetések útján terjed, sok fájdalmat és sebet okozva. Az ellenségeinknek nyújtott megbocsátás magával hozza Isten gyógyító közreműködését. Sokan úgy gondolják, hogy megbocsátani annyit jelent, mint veszíteni, és nem veszik észre, hogy nyereséget jelent, mivel megszabadulunk gyűlölködéseinktől és nehezteléseinktől. Ez tesz Jézushoz hasonlóvá minket. Jézus szerette ellenségeit és megbocsátott nekik. Ha ellenségedért imádkozol, az első, aki meggyógyul, te magad vagy! Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz. Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled szemben, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteid tükörképe.

Az az ember, aki engem bánt, akit nem tudok elviselni, az az Isten terve szerinti kereszt az életemben. Minden meg nem bocsátás, panasz, vádaskodás azt jelenti, hogy az ember a sátánnal szövetkezik, mivel ő a vádló és a gyűlölködő. Ha mi egymásra panaszkodunk, az ő uralma alá kerülünk. Ennek egyik jele, hogy boldogtalanok, szorongók, ziláltak leszünk. Ezt akarta a sátán elérni, akinek birodalmát kétségbeesés és bizonytalanság jellemzi. Sok esetben ez a kiindulópontja a depressziós állapotnak.

A keresztény etika pozitív logikájú. Nemcsak arról szól, hogy ne tegyünk rosszat, hanem inkább arról, hogy milyen jó dolgokat tegyünk. Pusztán azzal, hogy nem teszünk meg valamit, aligha fog megváltozni a világ. Gyakran tetszelgünk magunknak azzal, hogy mennyivel jobbak vagyunk másoknál, de nem másokhoz, hanem Istenhez kell mérni magunkat. Ő megmutatta, hogyan teremjünk jó gyümölcsöt: saját vére árán váltott meg bennünket. Az Ő kegyelme és megbocsátása határtalan.

Amikor 1981 májusában megsebesült II. János Pál pápa, a katolikusok az egész világon imádkoztak a felépüléséért, és amikor kijött a kórházból, az első útja a börtönbe vezetett, ahhoz az emberhez, aki őt meg akarta ölni! Megmondta neki, hogy megbocsátott és meg is áldotta! A pápa ezzel azt mutatta be a világnak, hogy mi, római katolikusok, ha „átkoznak minket, áldást mondunk, ha üldöznek, türelemmel viseljük, ha szidalmaznak, szelíden szólunk.” (1Kor 4.12)

Ha valaki a megbocsáthatatlant is kész megbocsátani, akkor van legközelebb az isteni Szeretethez. Sikerült már valaha felkeltenem valakiben, hogy egy rossz cselekedet után bocsánatot kérjen?

A békés, derűs szívű ember mindig kész a jóra. Aki viszont helyet ad szívében a haragnak, soha meg nem találja békéjét, és mások életét is megkeseríti.

Légy fénylő csillag a rossz emberek sötétségében!

Bár nehéznek tűnhet, általában képesek vagyunk egy elszenvedett igazságtalanság gondolatával megbirkózni és elfeledni. Sokkal nehezebb azonban megbocsátani: a sértő ember szívébe nézni és meglátni benne a jót. A lelkünk a jó és a rossz csatájának színtere, és a megbocsátás egy eszköz arra, hogy a megbántott és a bántó ember szívében is a jó logikája győzedelmeskedjen. A megbocsátás azt a bizalmat fejezi ki, hogy a jóság végül mindig közelebb áll az emberi szívhez, mint a gonosz. Krisztus mindig a szív jó oldalát kereste.

Ha igazságtalan volt valaki veled, ha megbántott, ha rosszat tett, meg fogja kapni a büntetését, de a bíró nem te vagy. Bízd magad az igazságos bíróra, aki úgyis megfizet mindenkinek. Az ellenségeskedés, a harag, az ellenszenv, nemcsak a másik felé való lövöldözés, hanem önmagunkban való kártevés is. Kétirányú, ha őt gyűlölöm, magamat sem szeretem jól. Jézus nagyvonalú volt akkor is, amikor a leginkább kínozták. Nem azt mondta, hogy ezért majd megbűnhődtök, hanem azt, hogy Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Azt tanítja a Miatyánkban is, hogy amit teszel, azt fogod kapni. Ahogyan te megbocsátasz, úgy fognak neked is megbocsátani.

Gyakran tetszelgünk magunknak azzal, hogy mennyivel jobbak vagyunk a szomszédunknál; de nem a szomszédunkhoz kell hasonlítani magunkat. Csak Istenhez mérhetjük magunkat, és Ő megmutatta, hogyan teremjünk jó gyümölcsöt: saját vére árán váltott meg bennünket. Az Ő kegyelme és megbocsátása határtalan.

Az élet nem habostorta

Ez persze közhely, mégis gyakran megfeledkezünk róla, hogy senki sincs védve a nehézségektől, mi magunk sem. A Szentírásban lépten-nyomon különféle viszontagságokról olvasunk, meg arról, milyen fontos, hogy felkészüljünk a megpróbáltatásokra és bizonyos értelemben elfogadjuk őket. A zsoltáros nehézségei közepette segítségért fohászkodott: „Ha hozzád kiáltok, meghallgatsz, Istenem, te, aki igazságot szolgáltatsz nekem. Megsegítettél szorongattatásomban, könyörülj rajtam és hallgasd meg imám!”(4. zsoltár 1–2).  
 
Fogadjuk el a megpróbáltatást és próbáljuk meglátni benne a lehetőséget!

Szent Jakab apostol azt mondja: „tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket” (Jak 1,2), mert, mint mondja, a küzdelem megerősít. Ne küszködjünk hát a küzdelem ellen, hanem simuljunk bele, öleljük át és tanuljunk belőle!

Általában mindkét fél hibás

A legtöbb nehéz helyzetben nem egy tettes és egy áldozat szerepel; nem igaz, hogy az egyiknek mindenben igaza van, a másiknak semmiben. Az effajta gondolkodás sokszor komolyan gátolja az előrelépést a megbocsátás folyamatában. Vizsgáljuk meg saját felelősségünket, gondoljuk át, mi az, amivel magunk járultunk hozzá a nehéz helyzet kialakulásához – és próbáljuk megérteni annak a helyzetét, aki bántott!

A megbocsátás első lépése az elhatározás, hogy megbocsátunk

Ne várjunk, míg kedvünk lesz megbocsátani, hanem határozzuk el, hogy meg akarunk bocsátani. Engedjük, hogy Isten működjön a szívünkben, és végigvezessen a megbocsátás folyamatán. Higgyünk az Írásban, amely megerősíti: „aki megkezdte bennetek a jót, ...be is fejezi” (Fil 1,6).

Akkor is meg kell bocsátanunk, ha maradandóan sérültünk

A megbocsátás nem tetszés kérdése. Ami történt, talán sohasem tudjuk teljesen elfelejteni, de a másik ember tartozását el kell engednünk. A Szentírás azt mondja: „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak” (Kol 3,13).

Ne feledjük: a megbocsátás folyamat

Az elszenvedett sérelmeket nem lehet azonnal elengedni. Az út, amelyet végig kell járnunk, jól elkülöníthető szakaszokra bontható: tagadással kezdődik, amelyet bánat követ, egészen a depresszióig és a veszteség átéléséig, végül megszületik az elfogadás. Legyünk türelmesek és megértőek saját magunkkal, míg végigjárjuk a megbocsátáshoz vezető utat! 

Törekedjünk békességre!

Bármikor kerülhetünk megalázó helyzetbe. Az emberek azért viselkednek bántóan, mert olyan idegállapotban vannak, hogy már nem tudnak magukon eléggé uralkodni ( fáradtság miatt, vagy mert valami nagy gond terheli őket). De ha a modortalanságukat, durvaságukat hasonlóan viszonozzuk, az csak olaj a tűzre. Elég szomorú, hogy a mai világban ennyi ingerült, önmagával elégedetlen, sérülékeny, depressziós ember van. Mondd ezt: Atyám, nem tudják, hogy mit cselekszenek!

A szelídség sokkal nagyobb erőt kíván! Nehezebb egy gombostűt felvenni a földről, mint egy csomagot. Nehezebb egy ajtót szép csendben becsukni, mint becsapni, hogy még az üveg is kitörjön. Nehezebb szelíden hátrébb lépni, nem szólni; ebben van az erő. Ha ugyanúgy viselkedünk, mint a támadó, akkor lesüllyedünk hozzá. Ha szelídek vagyunk, akkor felemelkedünk az evangéliumi szintre.

Persze mindez bántja az ember önérzetét. Annál jobban, minél nagyobbra tartjuk magunkat. Elégedjünk meg azzal, hogy a Jóisten és a szeretteink ismerik az értékeinket, ezért ne hangsúlyozzuk lépten-nyomon az idegeneknek, hogy mi mennyire „nagyok” vagyunk!

„Hidd el mindazt a jót, amit hallasz, és csak azt a rosszat hidd el, amit magad látsz.” A jó ember a jóság szemüvegén át néz. Miért van az, hogy nem vagyok képes mentséget találni más emberek hibáira vagy gyengeségére? Miért olyan könnyű rosszat mondani másokra, rámutatni hibáikra, rágalmazni, pletykálkodni? Nem lehet, hogy mindennek az oka, hogy az én szívem kicsinyes és zsugori?

Isten senkit sem zár ki a megváltásból. Krisztus minden egyes bűnösért eljött, a megtérésre szólít fel, hogy mindenki megbánja bűneit, és az Ő kegyelme által megtérjen. Ez megmutatja nekünk, hogy Krisztus mindenkit el akar érni és mindenkinek meg akar bocsátani. Ő nem olyan, mint mi, akik kirekesztünk és haragot tartunk. Amikor valaki többet vétkezik, Isten még nagyobb erőfeszítést tesz, hogy elérje azt az embert, valamint felajánlja bocsánatát és felemelő kegyelmét. Micsoda követendő példa ez számunkra akkor, amikor neheztelünk másokra! Krisztus buzdít minket a türelemre. Krisztus megtanít minket, hogy minden lehetőséget használjunk a szeretetre és hidak építésére.

Krisztus arra hív minket, hogy megbocsássunk, amilyen gyakran csak kell. (Lk 17,4). Meg kell tanulnunk megbocsátani egy olyan világban, ami csak arra bíztat minket, hogy legyünk kemények, nehogy lemaradjunk valamiről.

Mindannyian bűnösök vagyunk. Mindannyiunknak szüksége van megbocsátásra, és meg kell bocsátanunk egymásnak. Meg kell tanulnunk beengedni a szeretetet a szívünkbe, hogy az legyen a kötelék, ami egységbe forraszt minket.

csak a mindenki iránti megbocsátás és szeretet fogja az emberiséget egyesíteni a paradicsomban.